Irán légvédelmi infrastruktúrája a vártnál sokkal gyengébben teljesített a június 13-a óta tartó katonai konfliktus során – mutat rá a Telegraph cikke. A lap megjegyzi, hogy az Oroszország által biztosított rendszerek nem várt csődje komoly fejtörést okozhat Moszkvának, és köze lehet ahhoz, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök már hajlandónak mutatkozik személyesen is tárgyalni ukrán kollégájával, illetve a közel-keleti helyzet kapcsán a diplomáciai megoldás fontosságát hangsúlyozza.
Meg kell találni a megállapodás lehetőségét a Közel-Keleten, és biztosítani mind Irán, mind Izrael érdekeit – jelentette ki Putyin. Azt is mondta, kész találkozni Zelenszkijjel, de szerinte kérdéses, hogy legitim-e a hatalma.
Az elemzés szerint az izraeli katonai akciók kombinált taktikával – földi szabotázs, ballisztikus rakéták, és mintegy 200 harci gép (F‑35, F‑16, F‑15) bevetésével – a vártnál sokkal gyorsabban és hatékonyabban semlegesítette Irán légvédelmi infrastruktúráját.
A hadművelet legfontosabb tanulsága eddig, hogy
Irán orosz S‑300-as és S-400-as rendszerei teljesen hatástalannak bizonyultak az izraeli légierővel szemben.
Francis Tusa független biztonságpolitikai szakértő ezt így kommentálta:
Izrael lényegében teljes légi fölényt élvez, Iránnak semmilyen eszköze nincs arra, hogy megállítsa, amit a levegőből végre akarnak hajtani.”
Tusa szerint hasonló mértékű légi fölény utoljára a hatnapos háború során fordult elő 1967-ben, Izrael javára, illetve 1944-45-ben a Harmadik Birodalmat térdre kényszerítő szövetségesek élveztek még hasonlót Németország felett.
Csodafegyverből szégyenfolt?
Az orosz védelmi rendszerek gyenge teljesítménye újra felveti a kérdést, hogy valójában mennyire hatékonyak tulajdonképpen az orosz légvédelmi fegyverek?
A Financial Times szerint Izrael eddig három S-300-as rakétaállást semmisített meg, egy negyediket pedig sikerült komolyan megrongálni a zsidó állam gépeinek.
Oroszország 2016-ban adta át a technológiát Teheránnak, akik magas stratégiai értékkel bíró célpontokat védelmére állították rendszerbe a rakétákat. A fixen telepített rendszerek mellett egy S-300-as mobil egység az iráni állam legfőbb vezetőjének állandó kíséretét is képezte.
A Financial Times arra is kitért, hogy az orosz védelmi technológia az orosz-ukrán konfliktusban sem nyújtott lélegzetelállító teljesítményt a legmodernebb nyugati támadórakétákkal szemben.
S-300-as rakétarendszer egy iráni katonai parádén Forrás: ATTA KENARE / AFP
Moszkva lépéshátrányba került
A Telegraph összeállításában Justin Crump, a Sibylline tanácsadó cég alapítója és korábbi brit tábornok arra világított rá, hogy az orosz rendszerek gyengesége nemcsak katonapolitikai válságot jelent Moszkva számára, hanem
komoly ütőkártyát adhat Kínának: más országok inkább kínai légvédelmi rendszereket vásárolhatnak a jövőben.
Főleg annak tükrében, hogy a kínai hadiipar a legutóbbi India és Pakisztán közötti konfliktusban már a nyugati technológia ellen is bizonyított. Igaz akkor támadóképességeit csillogtatta meg.
Az amerikaiak lázasan monitorozzák a vezető kínai vadászgép – nyugati riválissal szembeni – teljesítményét.
A szakértő a drónok szerepét is kiemelte a hatékony csapásmérés kapcsán:
A hagyományos légvédelmi rendszereket bárki ki tudja iktatni, akinek van a közelben egy drónja, amit belevezethet az indítóállás radarjába, vagy a kezelőfülkébe."
Ugyanakkor feltette a kérdést:
Vajon a NATO készen áll egy ilyen jellegű váltásra?"
Francis Tusa pedig rámutatott, hogy a korábbi légi hadműveletek sokkal alacsonyabb intenzitásúak voltak, mint amit most Izraelnek sikerült a drónok és a hagyományos eszközök kombinálásával véghez vinnie.
Szerinte ugyanakkor, aki egy hasonló műveletbe vág bele, annak
az elejétől a végéig padlóig kell nyomnia a gázt".
Az elemzés szerint Oroszországnak újra kell értékelnie a jelenlegi helyzetét az iráni történések függvényében, Izrael pedig pár nap alatt a feje tetejére állította a modern légi hadviselést.
Az Izraelben élő egyetemista elmondta: az izraeliek már harcedzettek, a rakétázás közepette is folytatják az életet, de a külföldieket megrázták az események: akik csak tudják Jordánián át elhagyják az országot.
A kiszivárgott Tisza-lista alapján megkerestük azokat az önkénteseket, akiket az adminisztrátorok minősíthetetlen jelzőkkel illettek.
p
0
0
1
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 85 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
canadian-deplorable
2025. június 19. 16:19
A kanadai NDP (szocialista) párt vasárnap tüntizik Irán mellett a torontói amerikai konzulátus előtt:
nationalpost.com/news/canada/cupe-ontario-sponsoring-hands-off-iran-rally-outside-u-s-consulate-this-sunday
Elég egy pillantást vetni a vezetőjükre. Nyíltan buzeráns. Iránban azonnal ledobnák egy magas épület tetejéről, ahogy a Sharia törvénykezés megköveteli.
Az orosz rakétatechnológia fényévékkel a jenki előtt jár, a jenkiket Von Braun tanította meg késsel-villával enni, de már elmúlt a varázs, már nem képesek semmire.
A nyugati technika mindig is fejlettebb volt az orosznál. Az oroszok még mindig már a 2. VH-ban is elavult bevodkázott tömeges támadásoknál tartanak, nagy hurrázás közepette. A haditechnikájuk ósdi szar, a nyugati ellen nem sokat ér. Oroszországnak 15 db 5. gen harci gépe van. A NATO-nak kb 1000 és már előrehaladottan fejlesztik a 6. generációt, lásd amerikai F-47.
Most persze jön a náci csürhe óbégatni, és nem veszik észre, hogy rossz oldalon állnak. Irán a nyugati civilizáció és a kereszténység halálos ellensége. Miért áll a magyar hülye oldal (jobb oldalnak nem nevezhető) a lator államok oldalán, vállvetve a nyugati szélsőséges baloldallal? Egy csapatban Iránnal, Észak-Koreával. Színtiszta idiótizmus, hogy nem látjátok, hogy nem a jobb, hanem bal oldalt támogatjátok. Ez a hülyeség igen magas foka, és nagyon szórakoztató.
Példa: Amerika és Kanada szerte a szélső baloldali pártok most iráni szászlóval tüntetnek és óbégatnak. Torontóban vasárnap tüntiznek a kommunisták Irán mellett.
"a Moszadnak több mint egy évtizeden keresztül sikerült mély és hatékony hírszerző hálózatot kiépítenie Iránon belül, mivel képes volt szigorú biztonsági körülmények között, az iráni biztonsági struktúra belső réseit kihasználva működni, és behatolni a nukleáris, katonai és hírszerzési intézmények szívébe.
(...)
Az iráni terepen a Moszad titkos szabotázsakciók sorozatát hajtotta végre, hogy kiiktassa a légvédelmet és a ballisztikus rakéták indítóállásait. Ügynökeinek százai vettek részt ebben Iránon belül és a főhadiszálláson, beleértve a Moszadnak dolgozó iráni ügynökök különleges egységét is.
Közép-Iránban a szervezet kommandós egységei irányított fegyverrendszereket helyeztek el nyílt területeken, iráni föld-levegő rakétaindító állomások közelében. Amikor az izraeli támadás megkezdődött, ezek a fegyverek elindultak és megsemmisítették az iráni légvédelmi célpontokat."
hu.euronews.com/2025/06/18/moszad-ugynokok-fegyverek-iran-izrael-csapasok-titkosszolgalat